Szeptember utolsó és október első tört hetében berobbant hozzánk a Genezis teremtéstörténete, hét önként jelentkező keresztyén ember szájából hallva, lefordítva mintegy saját szemléletükre, a lehetőségekhez képest színessé téve ebben a mai , sok hitet és szeretetet igénylő világban.
Lelkészünk kérő hirdetésére jelentkeztünk. Többszöri alkalommal összegyűlve, a feladatokat megkapva- vajúdtunk.
Nehéz vajúdás volt, de sejtetve a végkifejletet gyönyörűnek is mondható. Azt hiszem mindnyájunknak első szereplése volt templomi gyülekezet előtt egy vasárnapi istentisztelet keretében. A kapott téma előadására 2 perc állt rendelkezésünkre, mely volt akinél rövidnek tűnt, másnak hosszúnak tetszhetett.
Az oltári szolgálat ezúttal a miénk lett, Lelkészünk bevezető mondataival. Az oltáron már ott roskadozott a kosár gyümölccsel, zöldséggel, bemutatva termékeny földünket.
Mikrofonba kellett beszélnünk és ez nem kis problémát jelentett, mert egyikünk sem tartozott az előadóművészek kategóriájába. Mégis templomunk számunkra az otthont jelentette, maga a gyülekezet tágabb családunk képviseletében foglalt helyet – és ez sokat segített.
Az énekek után Norbert a diák kezdett. Témája a levegő volt. A segédanyagokat is igénybe véve saját, középiskolai szintjén igen jól összeállított anyagot adott elő. A végén jelképként egy szélkereket helyezett az oltárra.
Ezután én következtem- és amint utólag kiderült- a többiekhez képest ugyancsak irodalmi anyagot hoztam össze a Földről, mely nem a veszélyeket, hanem Apám és külföldi barátunk magyarországi földszeretetéről és a magam által az évek során létrehozott kiskertekről és a színes ott látható terményeiről szólt. Kizárólagos hangsúlyt helyeztem félelmeink ellenében Isten szeretetére. Az oltárra félig töltött üvegvázát helyeztem.
Gábor a reklámszakember a tűzről amúgy igen szép férfias fejtegetést nyújtott át nekünk, a tűz melegéről, éltető erejéről, hasznosságáról. Végül meggyújtotta az oltári gyertyákat.
Anna a presbitérium oszlopos tagja, aki szeretetével már sokakat magához kötött – és azok közé magam is hozzátartozom – a Föld növényeiről beszélt, kiemelve egy ótestamentumi környezetvédelmi szentet Elizeust. Előadását nagy csokor virág oltárra helyezésével fejezte be.
Ezután Éva következett gyülekezeti gyakorlati ügyekben szolgálója, aki évek óta ezt teszi így ő is vállalt szerepet. Hűsége kimagasló, szerénysége közismert.
Következett az ember teremtése és erről Kati beszélt oly módon, hogy Tóth Árpád csodálatos versét mondta el a „Lélektől lélekig” –ami tulajdonképpen- és az már a teremtés kezdetén is így lehetett- az emberi kapcsolatok-értsd alatta a barátság, szeretet,szerelem fogalmát-‑
kilátástalanságairól drámai képet fest. Befejezésül egy fából készült – ha nem is Roden szobrot- helyezett az oltárra.
Kisfiu- lehetett 9-10éves- az édesanyjával állt ki a mikrofon elé. Kis versikét mondott az állatokról. A mama segítségével az oltárra kis halas akvárium került.
Az istentisztelet végén, az úrvacsoraosztás után lelkészünk felkínálta a kosár gyümölcsöt a gyülekezet tagjainak. Így egyenként járultunk oda. Mellettem Ilike állt, aki nem érve el a kosarat, kérte adjak egy szép körtét. Ő kijár Los Angelesbe évente többször a fiához, úgy látszik jobban értékelte az itt termelt sokféle körték egyikét mint az ottani déligyümölcsöket.
Örömöt jelentett az is, hogy e rendhagyó, de önmagában gyönyörűen megrendezett istentiszteleten semmi ügyetlenség nem történt, mert efféle dolgok- hosszú, már elmúlt papné éveim alatti tapasztalataim szerint- a gyülekezet figyelmét szinte kiemelten csak arra fordítják. Jómagam ugyan elfelejtettem a mikrofont bekapcsolni, de igyekeztem annak hiányában is jeleskedni.
A gyülekezet első néhány padsorában gyászoló család foglalt helyet.- Nem hiszem, hogy gyászukat e rendkívüli vasárnap megzavarta volna.
Talán még otthonosságot teremtet számukra és békét.
B o l l a M a g d o l n a
2009.október 10.