Az adventi kalendárium a gyermekeket várakozásra tanítja,
mert a kis ablakok csak a meghatározott napokon nyílnak ki. Testvéreimmel annak idején mi is néha bekukucskáltunk a jövendő ablakai mögé. Nem bírtunk várni, előbb akartuk látni a legdíszesebb ajándékot, a 24. ablak meglepetését. Sajnos a gyerekes énünk sokszor kísért felnőttként is bennünket, amikor türelmetlenség, hajszolt lüktetés él a szívünkben. Nem csokidarabkák meglepetése hajt bennünket, hanem lelki fásultságunk űz a nyughatatlan ziláltság felé.„Add Uram, de azonnal”-hangoztatjuk úton útfélen, még akkor is ha már nem hiszünk az Örökkévalóban. Azonnal szeretnénk vagyont, hatalmat, ünnepelt karriert, még akár úgy is, hogy nem teszünk érte keresztbe egy szalmaszálat sem, de elvárjuk hogy valakik megtegyék helyettünk! Advent várakozó hangulata tanítani akar bennünket a türelemre! Az érlelődésben, a növekedésben, a gyümölcstermésben nagyon fontos a várakozás nyugalma. Ezt a békességet tanulhatjuk Istentől ebben az időszakban. A gyertya fényének világossága, a templom hangjainak ritmusa várakozásra tanít bennünket, hogy amikor itt az idő, amikor Isten áldása megérkezik, örömünk teljes legyen. Ezt a türelmet nem lehet pénzért megvásárolni, ezt a nyugalmat nem lehet számítógépen letölteni, ezt a békességet Istentől kell kérni, aki meg is adja az arra várakozóknak. Ez a békesség formáljon bennünket az adventi várakozás során, és adjon nekünk Boldog Ünnepet!
„Lelkünk sóvárogva várja az Urat, mert őbenne örül a mi szívünk.” 33. Zsoltár 20.
Solymár Péter
evangélikus lelkész