Advent 2.vasárnapja közeledtével emlékezzünk vissza 1956. December 9-ére. A várakozás, vágyakozás idõszakát éltük, és ugyanakkor az örömét is: megszületik nekünk a Krisztus, a megígért Messiás.

Az újpesti gyülekezetet ezen a napon más nagy esemény is izgalomban tartotta. D. Ordass Lajos mártír püspökünk prédikációját jött meghallgatni, aki az 1948-as koncepciós per után éveken keresztül különbözõ fegyházakban raboskodott. Csak 1956. Októberében rehabilitálták. 5-én az államhatalom bûncselekmény hiányában felmentette és hivatalába visszahelyezte. Az evangélikus egyház ezt a gesztust csak 8-án tette meg.

Az akkor ott jelenlévõk közül mára alig maradtunk. Én is csak arra emlékszem, hogy a templom zsúfolásig megtelt. A hívek kíváncsian várták, hogy vajon mit mondhat egy súlyos keresztet hordozott ember azoknak, akik alig ocsúdtak fel egy rémálomból. Akiknek arcán még akkor is ott peregtek a könnyek a veszteségek miatt. Akiknek a szemébõl kétségbeesés és a jövõtõl való félelem tükrözõdött.

A püspök Lk. 17. 20-30. Igeszakasz alapján a remény hangján szólt a testben, lélekben és hitben megmaradottakhoz. Megtérésrõl, szabadulásról és a mibennünk lakó Isten országáról vallott. A legnehezebb idõkben van szükségünk Jézus eljövetelére. Ma ugyanolyan válságos idõket élünk. Mégsem szabad elcsüggednünk, mert Krisztus megígérte övéinek az eljövetelét, és azt hogy velünk marad a világ végezetéig. „Várj ember szíve készen Várd Isten harcosát” EÉ. 140.
Lászik Mária

Uram! Életem itt a földön sok nehézség közt telt. Mint minden ember élete. De nem csak sötét és riasztó emlékek torlódnak lelkemben. A Te gyermeked vagyok és ezért már itt a földön is láttam nagy és magasztos mûveidet. Mert azokra ráhullott a Te örök dicsõségednek a fénye. Talán csak a visszfényét láttam az ideigvalóságban. De hitem azt mondja: egykor színrõl-színre láthatlak dicsõséged teljes ragyogásában. Errõl biztosít Fiad evangéliumi ígérete és Szentlelked bizonyságtévõ szava a lelkemben.