Szomorúan tudatom, hogy gyülekezetünk kedves pártfogója Vitó Zoltán barátunk a feltámadás napján itt hagyott bennünket földieket. Emlékére két versét idézem:

Virág és vers

A Földnek lelke virágokat hajt ki,

a költő lelke termése a vers, -

és mindkettő célja: Szépséget adni;

rendeltetett, hogy a Szépségre lelsz(!)

Virágnak, versnek élete nem talmi,

ha búdban hozzájuk fordulni mersz,

a létükkel képesek vigasztalni:

lelked nyílik, s boldogabban ölelsz.

Virágod, ha híven öntözgeted,

a víztől nyer megfrissült életet. -

Régi versnél vagy újra olvasó?:

új életet kap minden régi szó

-a bensőséges, a meghitt, a lágy -,

hogy lelkem lelkedhez kötődni - vágy(!).

Jézus herceg lovagja

Újszülöttet, amint a pap keresztel,

Téged Jézus jelölt meg a kereszttel,

lovagjául választva, szenvedésre,

a bűnökért való engesztelésre....

...

Így éltél közöttünk meghitt, benső fényben,

s fényt váltva, élhetsz most már fenn, az Égben, -

s élhetek én hajtott fejjel e Földön,

honnan hozzád e soraimat küldöm,

s rettenetesen jogtalannak érzem,

hogy magam hasznára imádat kérjem,

hisz' üdvödért a Poklokat Te jártad, -

noha tudom, Néked már más a távlat...

Hát teszem a dolgom, s akár naponta

várom, hogy jön Tőled az égi posta,

hogy lelkem példádból erőt merítsen, -

s irgalmasan nézhessen ránk az Isten.