ADVENTI VENDÉGSÉG ÉS A PEDAGÓGUSOK SZEREPE
2010. december 18-án szombaton a Deák család adventi vendégséget szervezett a gyülekezethez tartozó gyermekeknek. A hívó szóra hat gyermek jött el három családból, így összesen kilenc csemete játszott vagy kézműveskedett önfeledten egész délután. A kisebb fiúk legóztak; két kislány színes papírból csillagdíszeket készített a karácsonyfára; néhányan pedig teljesen belemerültek a póker rejtelmeibe, amelyet az egyik vendég gyermek tanított meg az érdeklődőknek.
A kilenc gyermek nagyon helyesen és kedvesen játszott; nem volt veszekedés, nem volt szükség fegyelmezésre. Számomra, aki már többször láttam vendégül gyermekeim kis barátait, sőt, egész iskolai osztályokat, ez nagyon kellemes meglepetés volt. Nekem úgy tűnt, hogy ezek a gyermekek több és talán minőségibb figyelmet kapnak otthon mint azok, akikkel általában találkozom. Lehet, hogy kissé elhamarkodottan vonok le következtetéseket ezzel kapcsolatban, ám számomra kézenfekvő a magyarázat, hogy szoros összefüggés áll fenn a szülők vallásos beállítottsága és a gyermeknevelés minősége között. Egy hívő szülő számára talán még nagyobb érték a gyermek. A gyermekek némiképp tükröt is tartanak elénk: a kereszténység számomra egyik legfontosabb vonása a folyamatos spirituális fejlődésre és tanulásra való (el)hívás, és gyermekeink lelki fejlődésre való igénye még jobban megmutatkozik bennük mint bennünk, felnőttekben.
Egy másik érdekes dolog, amely valamiképpen összeköti a gyülekezethez tartozó gyerekeket az az, hogy a legtöbb kérdéses családban valamelyik szülő pedagógus – sőt, van, ahol mindkét szülő rendelkezik pedagógus-végzettséggel. Az ateista beállítottságú emberek sokszor kijelentették már, hogy racionális világunkban ahogy az emberek egyre iskolázottabbak és tanultabbak lesznek, úgy fokozatosan el fog tűnni a vallás, mivel az emberek semmiféle értelmét nem fogják látni. Elfeledkeztek azonban arról, hogy az embernek nem csak anyagi és intellektuális fejlődésre és ingerekre van szüksége, hanem ugyanezek lelki megfelelőire is. És ezzel talán nincs senki olyan jól tisztában (természetesen az egyházak „hivatásos” szolgáin kívül), mint a pedagógusok, akik a bölcsődés kortól kezdve egészen a felnőttképzésekig minden életkorban és minden szinten látják az emberben ezt a spirituális fejlődésre meglévő igényt. A vérbeli pedagógus ugyanis nem csak lexikális tudást és nem is csak tanulási technikákat akar továbbadni, valamint nem csak a manapság oly divatos szóval élve kompetenciákat szándékozik fejleszteni, hanem ÉRTÉKEKET is kíván közvetíteni: amelyet megtehet az odafigyelésével, törődésével, munkavégzésének pontosságával, empátiás készségével. Gondolom, mindenki emlékszik azokra a tanáraira, akiket nagyon szeretett, akik őt nagyon meg tudták érinteni – és nem feltétlenül nagy tudásukkal, vagy tanítási technikáikkal, hanem valamilyen spirituális szinten. Mivel egy pedagógus a tanítványában (még a felnőttben is!) egy komplex módon fejlesztendő individuumot lát, a kereszténység, amely a lelki fejlődés korlátlan távlatait nyitja meg az ember számára, igen izgalmas „szakmai” kihívást is jelent a számára. Így egyáltalán nem tartom véletlennek, hogy a pedagógus végzettségűek ilyen nagy számban vannak jelen gyülekezetünkben. Aktivitásuk a gyülekezeti munkában is természetszerűleg következik abból, hogy a pedagógus közösségépítő is – tapasztalataim szerint erre még egy felnőttek számára meghirdetett nyelviskolai tanfolyamon is van igény és szükség.
Természetesen ez a jelenség felvet bizonyos kérdéseket. Érdekes lenne tudni például, hogy a magyar pedagógustársadalom hány százaléka aktív tagja valamely kereszt(y)én gyülekezetnek; illetve hogy a magyarországi aktív kereszt(y)ének hány százaléka rendelkezik pedagógus végzettséggel? Véleményem szerint mindenképpen nagyon pozitív dolog, ha a gyermekeinkkel foglalkozó pedagógusok minél nagyobb része aktívan gyakorolja kereszt(y)ény vallását. Viszont megfordítva a kérdést, az is felmerülhet, hogy vajon nem fognak-e a magyarországi kereszt(y)ének „eltanárosodni”, azaz hogy ez a társadalmi réteg előbb vagy utóbb felül lesz reprezentálva az egyházakban, míg más rétegek pedig alul? Nem vagyok vallásszociológus, ám úgy gondolom, hogy ez talán elsősorban a kisebb kereszt(y)én felekezetekre lehet jellemző. Pedig Jézusra mindenkinek szüksége van, nem csak a pedagógusoknak! Kedves pedagógustársaim! Ha már „szakmai szempontból” ilyen érdekes és kielégítő számunkra a kereszténység, akkor próbáljuk meg a főiskolákon, egyetemeken elsajátított pedagógiai és pszichológiai ismereteinket annak szolgálatába is állítani, hogy minél több embernek tudjuk megmutatni és vonzóvá tenni az UTAT!
Pődör Dóra
Újpesti Evangélikus Gyülekezet