Schreinerné Bolla Magdolna egy pár éven keresztül gyülekezetünkben talált lelki otthonra. Az Örökkévaló hatalma elszólította e földi világból, Krisztus feltámadása legyen élő reménységgé benne és bennünk. Most egy általa írt esszével emlékezünk életére, hogy abban a „másik dimenzióban a fájdalom oldódjon, és a lélek megbékéljen”

A csodálatos gének

Ez a szó, amely divatos fogalmat takar, manapság sokszor hangzik el, látjuk leírva, beszélnek róla, tudományos értekezések témájául választva; élnek és visszaélnek azzal, amit tud, amit átörökít, amit rombol vagy épít apáról fiúra, ami megható és szívszorongató, néha szomorú, néha élvezettel teli. Lehetőség, amit olykor veszni hagyunk, nem figyelünk igazából rá, nem tudatosítjuk – ösztönös génátörökített adottságainkkal nem jól élünk.

Pedig fel kell fedezni, hogy amit többnyire apjától vagy anyjától egy fiú örökölhet, nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Úgy hiszem, le kell írnom, tudnom kell pontosan, mi az átörökített gén bennem, amit veszni hagynom vétek lenne, de talán nem is tudnám, mert életem alapszenvedélyét szolgálja, sokszor és váratlanul hatalmas örömmel áraszt el és elindít ebbe az irányba.

Apám földszeretete családunkban köztudott és legendás volt. Ki kell mondanom, ez nem volt átlagos kötődés. Ez a rajongás mindig és mindent háttérbe szorított. Ez a szenvedély ugyancsak a pozitív szenvedélyek közé tartozik, s mint ilyen elviselhetetlenül nehéz időkben életmentő is lehet. Mint agrármérnök hadifogságból e nélkül épp elmével és erővel a hazatérésre képtelen lett volna.

Kis gyermekként, legfiatalabb lányaként – amolyan fészekalja gyerekként – még nem tudtam, hogy ez a háború viszontagságaiban megpróbált férfi képes volt csak rám örökíteni ezt a hatalmas és gyönyörű örökséget, amely megfogalmazva egyszerűnek tűnik, de tartalmában és életvitelében, háttértámaszték erejében bonyolult és összetett – és ez a föld oly mértékű szeretete, amely nélkülöz szinte mindenféle hasznosítható törekvést, ami ezen a területen, annyira megszokott igény.

Életem szövetében csillámló fonalként húzódnak kis kertjeim, növényeim, a velük való munkám gyönyörűsége, várakozások, de csalódások is, no meg az újrakezdések. Egy egész belső világ, amely hatalmas belső erőt ad. Sokszor tapasztaltam, nehéz időkben csak le kellett hajolnom gyomlálni, kapálni, csak egy félórányi időre és ez az időszak elvégezte azt a csodát, hogy szinte egy másik dimenzióba mentett át, ahol a fájdalom oldódott, a lélek megbékélt. A kert soha nem volt hivatásom! Hétköznapi szenvedélyként uralja életemet, játékosan, de tragikus-komyolyan védi sorsom. Egy idő óta sokat gondolkozom ezen. Próbálom megfogalmazni, miben különbözik kertszeretetem a szomszédokétól. Valahogy erre jutottam: a magam homo-ludens lényét, játékosságát viszem ki palántáimra, gyümölcseimre, és kész csoda, hogy a játék virágba borul és termést hoz. E termés furcsa módon kertszenvedélyem melléktermékeként szerepel!

Schreinerné Bolla Magdolna