Húsvét előtt

„Én pedig szüntelen reménylek,

és szaporítom minden te dicséretedet.

Szájam beszéli a te igazságodat,

minden nap a te szabadításodat,

mert számát sem tudom.”

(Zsolt. 70: 14-15)

Babits Mihály jó száz évvel ezelőtt, 1916 márciusában megírta Húsvét előtt című monumentális versét, amelyben az I. világháború szörnyű pusztításait idézi a bevezető részben. Békeszerető ember lévén nem a győzteseket dicsőíti, nem győzedelmi himnuszt zeng tiszteletükre. A március a forradalmakat, a természet újjászületését, az életigenlést jelenti számára. A háborús szörnyűségben a költő azt tekinti hősnek, aki először kimondja a

„szabadító drága szót,

hogy elég! hogy elég! elég volt!

hogy béke! béke!

béke! béke már!

Legyen vége már!”

Vajon ma, amikor szintén egy „világháború” elszenvedői vagyunk, mit mondana Babits tanár úr? Ebben a járványban, amelynek mindnyájan részesei vagyunk, kik a hősök és kik az áldozatok? Egyértelmű, hogy a sok tízezer ember, akit elvesztettünk, áldozat. Szintén ide sorolhatók azok, akiknek a szeretteiktől kellett elbúcsúzniuk. Sok kínt szenvedtek azok is, akik kórházba kerültek, lélegeztető gépen várták sorsuk jobbra fordulását. A szerencsésebbek otthon küszködtek, remélve, hogy szervezetük legyőzi a kórt.

Én magam is átéltem a betegséget, de nem kívánom senkinek. Ez az alattomos vírus sunyin lesi, hogy mely testrészünkbe kapaszkodjon bele, és aljas támadást indítson ellene. A járvány első napjaiban regisztráltam, de sajnos nem került sor az oltásomra. Minden elővigyázatosság ellenére szinte az egész családom megfertőződött, megéreztem a halál fuvallatát. És megéreztem az Isten jelenlétét is, aki minden eddiginél közelebb került hozzám. Idáig is apró szolgálóleányának tekintettem magam, de ez a kötelék most még szorosabbra fonódott. És hirdetnem kell mindenütt, ahol lehet, hogy mindenki regisztráljon és oltassa be magát, mert nem győzhet a halál!

Az orvosok és nővérek szerte az országban oltanak, gyógyítanak éjjel-nappal, hétköznap és ünnepnap. Ők, a járvány nagy hősei tudnák csak elbeszélni, micsoda rettenet ennyi kínlódást, szenvedést látni; heroikusan küzdenek ezrek megmentéséért.

Tavasz van, húsvét előtt vagyunk ismét. Dúl a harc, a küzdelem a túlélésért, az életért. Bele kell kapaszkodnunk minden segítségbe! Bízzunk az orvosokban, a tudósokban, akik felfedezték és kidolgozták az ellenanyagokat, tegyünk pár kattintást a gépünkön, és jelezzük, hogy kérjük az oltást! Bármilyet, amit adnak! Mert jók! Mert így nem kerülünk kórházba és lélegeztető gépre. Higgyük el, hogy Istennek még terve van velünk! Ez a virágzó tavasz is azt üzeni, hogy most nem a halál mondja ki az utolsó szót!

Tekintsünk az Élet Urára, Jézusra! Iszonyatos szenvedések közepette, a legkínzóbb halállal halt meg a kereszten. De harmadnapra feltámadt értünk, hogy életünk legyen!

Figyeljünk oda Jézus szavára, aki azt szeretné, hogy ezen a napfényes, virágszirmot bontó, madárdalos tavaszon a mi életünk is virágba boruljon, és együtt énekelhessük a halleluját!

Juhászné Szabó Erzsébet