Hétköznapi mennyország címen nemrégiben a mozikban egy különös filmet vetítettek. Ez a svéd film a harmónia megteremtésérõl szól. Egy világhírû karmester szívinfarktusát követõen kímélõ munkára szorul, így költözik szülõfalujába, ahol az evangélikus templomi kórus vezetésével bízzák meg. Az énekkar lelki közösségének megelevenedése rádöbbenti az embereket a harmónia igazi lényegére, amelyben egyszerre figyelünk a belsõ hangunkra és társunk belsõ hangjára, így az ének igazi imádsággá válhat, a társaság közösséggé formálódhat.

Ez a harmónia ad bátorságot ahhoz, hogy szembenézzünk saját életünk küldetésével, embertársunk jelenlétének fontosságával. A falu életében ugyan ott van a féltékenység, az irigység, az agresszivitás és megannyi más jele a bûnnek, de a harmónia hangjai a hétköznapi mennyországot varázsolják a tiszta jellemek õszinte lelkébe. Átélhetjük-e mi is ezt a csodát, hogy itt és most harmóniára találunk? Hol találjuk meg Újpesten ezt a hétköznapi mennyországot, a harmóniát, ahol úgy ismernek engem, ahogyan az Isten ismer engem? A család közössége, az utca és a tér társadalma, a templom és a város gyülekezete mennyire figyel oda a harmóniára? Haljuk-e azt a belsõ hangot, amely azt sugallja, védd az életet, õrizd a becsületet, ápold a tisztaságot és szeresd az Istent! Érezzük-e azt a távlatot, amelyben életünk célhoz ér? Odafordulunk-e embertársaink felé, hogy az õ hangjukat is meghalljuk? Egymásra hangolódva képesek lehetünk arra, hogy a hétköznapi mennyország megannyi áldását éljük át, Istenre hangolva képesek lehetünk arra, hogy az ünnepi mennyország dicsõségében már itt és most részesüljünk!

A húsvéti gyõzelem hozzánk is ezt a hétköznapi és ünnepi mennyországot akarja eljuttatni. Isten gyõzelme a féltékenységgel, az irigységgel és a közönyösséggel szemben, a bûn ellenében az igazság hatalmát jeleníti meg. Az Örökkévaló diadala a halál ellenében az élet megelevenedése. Ez az ünnepi dicsõség azonban nem az emberek harmóniája és cselekvése révén jut el hozzánk, hanem az Isten gyõzelme által teljesedik ki. „Az Úr feltámadt! Az Úr valóban feltámadt! Dicsérjük az Urat!” – hangzik a húsvéti köszöntés diadala. Krisztus gyõzelme csak akkor lehet a miénk, ha mi is keressük azt a közös hangot, amely összeköt bennünket egymással és az Istennel. Induljunk el templomainkba Húsvét ünnepén, hogy ennek az örömnek a részesei lehessünk

Egy fiatal võlegény, aki Svájcban dolgozott hazatérve egy rövid szabadságra, a hittanterem és a templom falait szemlélve így szólt: „Ez az, ami az életet és az otthont jelenti számomra. Az itt hallottak, az itt átélt közösség, ami még mindig hazahív”- ez volt az Õ hétköznapi mennyországa, ahol harmóniára talált, és az élet diadalát ünnepelte. Húsvét ünnepe erre az életre szólít minket, kiemelve, hogy a legnagyobb áldozatot az Isten tette meg értünk. Itt és most kell harmóniába kerülnünk Istennel és Emberekkel, hogy részesei lehessünk az Úr áldásának. Isten megtette az elsõ lépést, legyõzte Krisztusban a bûnt és a halált, így a költõ szavaival élve húsvét hajnala elhozza nekünk az ünnepi mennyországot: „Krisztus támad és eszmél, odúkat és kriptákat pattant. Van-e gyönyörûbb ennél?” /Ady E. A szép húsvét/