Az igaz ember hitből él" Rm. 1.17"

Üdvözöljük az Újpesti Evangélikus Egyházközség honlapján

Istentisztelet Újpesten: Minden vasárnap de. 10-kor

Cím: Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38

Számlaszámunk: 11704007 - 20183107

 

AZ EVANGÉLIKUS HIT- ÉS ERKÖLCSTAN

A 2007. esztendõ a gyülekezet életében Isten szeretetének kísérõ és megtartó oltalma lehetett. Ennek a szeretetnek a vonzásában tartottuk közösségi és lelki alkalmainkat, amelyekrõl szól most ez a beszámoló.

Az istentiszteleti alkalmak rendben zajlottak le. Az évközi istentiszteleteken 60-70, az ünnepi istentiszteleteken, pedig 100-130 testvérünk vett részt. Az istentisztelet liturgikus rendje megfelel az Ágenda által elõírt liturgiának. 2007 ádventjén tették hivatalossá az Új Ágendát és a Gyülekezeti Liturgikus könyvet. Az új ágenda eseti istentiszteletei segítséget jelentenek, így könnyebben tudunk tanévkezdõ, ifjúsági istentiszteletet tartani, de a hagyományos vasárnapi istentisztelet liturgiáját, még nem változtattuk meg. A gyülekezeti liturgikus könyv hittestvéreinek nagyon nehezen használható. Istentiszteleteink zenei kísérete mûvészi szinten biztosított köszönet érte Ifj. Blázy Lajos és Kósza István kántoroknak, illetve mindazoknak, akik zenei tehetségükkel gazdagítják az istentisztelet áhítatát.

Továbbra is elsõsorban az idõsebbek látogatják az istentiszteleti alkalmakat, de több fiatal család is csatlakozott gyülekezetünkhöz. Fontos felhívni azonban a figyelmet arra, hogy a tudatos felelõs gyülekezeti tagság elkötelezõdéssel jár. Ennek egy külsõ megnyilvánulási formája, hogy a lelkészi hivatalban pontosithatjuk ki a tagja az evangélikus gyülekezetnek. Több család esetében sajnos nem lehet kristálytisztán tudni, hogy vajon hányan tartoznak gyülekezetünkhöz. Ezért lehet tudatosabban vállalni evangélikus identitásunkat, azzal is, hogy tisztázzuk az evangélikus jelenlétünket.

A gyülekezet jövõje szempontjából fontos, hogy meg tudja szólítani a fiatalok korosztályát. Ebben az esztendõben prioritást élvezett ez a munkaág. Az újpesti protestáns gyermeknap, a fiatalok istentisztelete, a rákospalotai gyülekezettel közös hittantábor mind azt a célt szolgálta, hogy a fiatal családok megõrizzék kapcsolatukat az egyházzal. A balatongyöröki hittantábor reménység szerint hagyományteremtõ szándékkal tovább folytatódik. A tanévzáró és tanévnyitó istentisztelet és más családi istentiszteletek is jól illeszkedtek ebbe a sorba. A jövõben ezeket a munkaágakat nagyobb hatékonysággal kell tovább folytatni.

Szintén újra kell szervezni a Gyermek-bibliakör alkalmát, amely sajnos eltûnt 2007 végére istentiszteleti életünkbõl. Szükségünk van olyan önkéntes tanítókra, akik az istentisztelet alatti gyermekfelügyeletet vállalják. Ebben az esztendõben sem tudtuk még népszerûvé tenni az istentisztelet utáni kötetlen fórumbeszélgetés idejét. Jobb szervezéssel és a presbiteri ülések átszervezésével 2008-ban talán jobb eredményeket érünk el. Továbbra is népszerûek az összegyülekezés alkalmai. Szeretetvendégséget tartott Dr. Korányi András, beszámolót tartott Dr. Derce Tamás polgármester, és a hagyományosan jó lendületû juniális is sikeres volt. Sok emlék fûzõdik a kiránduláshoz is, amelyet Komáromba szerveztünk meg.

Az Isten szeretete, hogy a hitoktatás lehetõsége eljut gyermekeinkhez. Sajnos az iskolai hitoktatás terén nem tudunk kapcsolódni a testvéregyházak jelenlétéhez, így az evangélikus jelenlét is elveszik az iskolából. A gyülekezeti teremben tartott hitoktatás népszerûsítéséért többet kell tennünk. Konfirmáció oktatásba 2 gyermektestvérünk részesült, akik nem kikonfirmálkodtak, hanem több ifjúsági istentiszteleten jelentkeznek szolgálni imádsággal igeolvasással. Az oktatási terület számára új lehetõség az Ifjúsági istentisztelet elõkészítõ stábjának közös munkája, ahol nem csupán feladatmegoldásra jövünk össze, hanem az ismeretátadás lehetõségei is bõvülnek. A tanítói habitus jelenik meg a bibliaórák és az ifjúsági órák hangulatában is. Ebben az esztendõben ez a két csoport örömmel találkozott a hétközi alkalmakon.

Gyülekezeti önállóság szép példája, hogy a lelkész Londoni tartózkodása alatt szépen zajlottak az alkalmak. Még a tanévnyitó istentisztelet gyermekprogramját is meg lehetett szervezni.

Tájékoztatás

Gyülekezetünkben folytatódott az Újpesti Evangélikus Híradó c. gyülekezeti újság szerkesztése. Idén is két alkalommal igényes külsõ megjelenésben és tartalmas lényegre törõ cikkekkel jelent meg ez az újság. A gyülekezeti honlap fejlesztése sikeresen halad elõre. Egyre többen olvassák naponta ezt az információs hirdetõtáblát. Jelenleg ott tartunk, hogy egy-két hetente tudjuk frissíteni a híreket, így közel mindig aktuálisak tudunk maradni. Az Újpest újságban közösen a keresztény felekezetekkel gondozzuk a hitélet oldalát, amelyre minden hónapban más lelkész vállalja a szerkesztést.

Építkezés.

Ebben az évben nagyot léptünk elõre a felújítási ranglétrán. A templomtorony vakolatjavítási munkái, az oldalfalak vakolatjavítási munkái, bádogos-munkák és a gyülekezeti terem belsõ felújítására került sor. Görög Tibor vállalkozó áldozatos munkát végzett embereivel együtt, amelyet hûségesen felügyelt Kárpáti László gondnok úr. Ezeket, a felújítási munkákat kisebb nagyobb lépésekkel tovább kell végeznünk.

Látogatás

Sok feladatot jelentett a látogatások megszervezése. A gyülekezeti presbitérium és az aktív tagok látogatására került sor ebben az esztendõben, amelyet több beteglátogatás egészített ki. Ha valaki jelzi, hogy igényli a látogatást, a lelkipásztori beszélgetést, akkor külön gondoskodok róla, hogy ennek az igénynek megfeleljek. Ebben a munkaágban azonban nélkülözhetetlen a gyülekezeti segítség. Missziói feladatunk, hogy ne csak üljünk egymás mellett a templomban, hanem számontartsuk hittestvérünket látogatással, imádsággal. Örülök annak, hogy többen önként vállalják ezt a feladatot, és tapasztalataikról beszámolnak. A látogatások speciális területe a kórházlátogatás, ahol sok segítséget kapok Korpai Józsefné missziói vállalásából.

Gazdasági Helyzet

A gyülekezet gazdasági helyzete aggodalomra ugyan nem ad okot, de érdemes a távlati célokhoz elõrelátóbban gondolkodnunk. Egy gyülekezet nem rendezkedhet be a túlélésre, hanem öngondoskodásában mindig a minõségi tanuságtételt kell vállalnia. Ez sokszor azt jelenti, hogy sokszor járatlan úton kell haladni, annak érdekében, hogy Krisztus evangéliuma minél több helyre eljusson. Fõ bevételi forrásunk az egyházfenntartás és a perselypénz összege. Ez a bevétel, az elmúlt évben 10%-kal növekedett, de hatékony tervezéshez még mindig kevés a bevételi tervezés. Ezt a növekedést kb. ugyanúgy 240 hittestvérünk adta össze, mint a korábbi években.

Gyülekezetünkben váltás történt a pénztárosi tisztségben. Köszönet Vargha Andrásnak, hogy az átmenetet segítette, és köszönet az új megbízott, reménység szerint ma már megválasztott pénztárosnak a segítségéért.

Hivatalos egyházfenntartói járulék 1-2%
Püspöki ajánlás 1-10%
Egyházkormányzati tevékenység
Régi struktúra utolsó éve, elõkészítése az újnak.
Köszönet az elnökség munkájának, Bártfai Barnabás felügyelõnek.
Blázy Lajos tanácsadónak
Statisztikai helyzetünk
Elmúlt évek színvonalát hozza.
1800 – 600 – 250
24 temetés, 14 keresztelés, 2 konfirmáció, 11 esketés

Társadalmi kapcsolatok
A 100 éves város rendezvényei. Sajnálatos, hogy elmaradt a lelkészek fórumbeszélgetése, ahol a múltat és a jövõt egyaránt mérlegre tehettük volna.

Elõretekintés
  • Gyülekezetépítés közönségbõl közösség
  • Felelõsségvállalás: Tudatos evangélikusság, önfenntartó gyülekezet
  • Nyitottság: Érkezõk elfogadása, a templomajtó kitárása

Írta:Solymár Péter Tamás

Újpesti Evangélikus Egyházközség

Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38
E-mail: ujpestipap@gmail.com
Mobil: 06-20-824-4138
Lelkész: Solymár Péter
Felügyelő: Haba Gábor
Számlaszámunk: 11704007-20183107

 

Istentisztelet Újpesten: Minden vasárnap 10 óra
Cím: Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38
Újpesti Evangélikus Templom