Az igaz ember hitből él" Rm. 1.17"

Üdvözöljük az Újpesti Evangélikus Egyházközség honlapján

Istentisztelet Újpesten: Minden vasárnap de. 10-kor

Cím: Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38

Számlaszámunk: 11704007 - 20183107

 

AZ EVANGÉLIKUS HIT- ÉS ERKÖLCSTAN

Kedves Gyülekezet!
Mennybemenetel ünnepének hetében szeretettel köszöntök mindenkit. Jézus szavai így hangoznak ebben az összefüggésben: "Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket." János 12.32.
 
 
Ez a különös nap azért lehet ünnep, mert benne ott tudhatjuk azt a csodálatos tapasztalást, hogy Jézusban életünk apró-cseprő vagy lényeget érintő nagy horderejű döntései egyaránt Istenhez érkeznek meg. Ez pedig ünnep, mert így részesei vagyunk Isten teremtő erejének! 
Nekünk Újpestien élő evangélikusoknak fontos ünnep ez a nap, hiszen oltárképünk is ezt a jelenetet ábrázolja. A kicsit öregedő, már-már groteszk tekintetű Jézus felvétetése kimozdít a komfortzónánkból és elgondolkodtat: vajon mit látok meg Jézusban? Azt az ábrázolt romantikát, ahol a mindig jólfésült, kiegyensúlyozott Megváltó uralkodik a világban vagy Jézusban látjuk azt is ami elüt a megszokott képektől. Ezekben a napokban, amikor szintén kiléptünk a komfortzónánkból fontos tudni és vallani, Isten szeretetet most is itt van velünk. Ő magához vonzza kudarcainkat, félelemeinket, idegeskedő gondolatainkat, és megajándékoz azzal ami a sajátja: vigasztalás, erő és áldás. Mindezeket megtapasztalva köszönöm a testvérek imádságos szeretetét, amelyet ezekben a napokban különös sokféleséggel élhettünk át. 
Tervek szerint most vasárnap még online Istentiszteletet tartunk, de már felkészülünk a nyilvános templomi összejövetelekre. Gyülekezetünk elnöksége egy Védelmi Szabályzatot fog elfogadni, amelyben a megfelelő járványügyi előírásokat aktualizáljuk templomterünkre. Ezt a szabályzatot hírforrásainkban megjelenítjük és ez alapján szervezzük az alkalmakat. Ezeket figyelembe véve tartunk nyilvános Istentiszteletet Pünkösd ünnepén  május 31-én 10 órakor.  Idős testvéreinktől továbbra is elfogadjuk, ha az alkalmakat az interneten követik, erre biztosítjuk a lehetőséget. Isten áldása legyen terveinken és a Lélek ünnepének meghittsége örvendeztessen meg bennünket közösségünkben.
 
Szeretném felhívni a testvérek figyelmét, hogy a személyi jövedelemadó bevallásánál rendelkezhetnek az Adó 1%-nak felajánlásáról. 
A Magyarországi Evangélikus Egyház technikai száma: 0035 
Ezt a lehetőséget népszerűsíti az az akció, amelynek keretében most ingyen letölthető az Evangélikus Élet magazin-újság pünkösdi száma.
Ez itt a link:

http://eisz.lutheran.hu/archivum/category/16-2020?download=5558:2020-19-20  

Jó és tartalmas olvasást, megbékélt készülődést az ünnepre:
Erős vár a mi Istenünk!
 

Újpesti Evangélikus Egyházközség

Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38
E-mail: ujpestipap@gmail.com
Mobil: 06-20-824-4138
Lelkész: Solymár Péter
Felügyelő: Pintér Zsolt
Számlaszámunk: 11704007-20183107

 

Istentisztelet Újpesten: Minden vasárnap 10 óra
Cím: Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38
Újpesti Evangélikus Templom