Az igaz ember hitből él" Rm. 1.17"

Üdvözöljük az Újpesti Evangélikus Egyházközség honlapján

Istentisztelet Újpesten: Minden vasárnap de. 10-kor

Cím: Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38

Számlaszámunk: 11704007 - 20183107

 

Perselypénz

Facebook

Adó 1%-a

AZ EVANGÉLIKUS HIT- ÉS ERKÖLCSTAN

 Igéjével köszöntöm a gyülekezetet. A próféta biztatása adjon erőt a tanulásra, törekvésre és változásra, hogy ebben a hónapban is Isten áldásának eszközei lehessünk. Halottak napjának, örök élet vasárnapjának emlékező imádságai bátorítsanak bennünket a feltámadás élő reménységéről szóló tanúságtételre.
 
Építkezés: Október 31-én befejeződik a lelkészi hivatal és a parókia tetőszerkezetének felújítási munkálata. Hála Istennek nagyon szép lett az új tetőszerkezet, amely a templom tetőzetével harmonizál. Köszönet a munkát végző szakembereknek és a támogató önkormányzatnak, gyülekezeti tagoknak. 
Sajnos a munkálatok költségei, mintegy 20%-kal emelkedtek, így fokozottan kérjük még testvéreink adakozását erre a célra. 
Számlaszámunk: 11704007-20183107  Köszönjük támogatásukat.
 
Káposztásmegyeri Misszió: Farkas Enikő gyülekezeti munkatárs nagy örömmel és szeretettel várja a Káposztásmegyer területén élő evangélikus testvérek jelentkezését, hogy közösségi-istentiszteleti alkalmainkat munkatársakkal együtt tudjuk végezni. Imádságban gondoljunk erre a küldetésre.
 
Gyülekezeti kommunikáció: Kérjük testvéreinket, hogy az internet adta lehetőséget kihasználva jelezzék gyülekezet-építő szándékukat, lelkipásztori beszélgetés, látogatás igényét, hogy ne csak virtuálisan találkozzunk egymással.
 
Alkalmak:
 
 
Rendszeres alkalmak:
Kedden 9 - 12óra pénztári nap
Szerdán 10 órakor Bibliaóra 16 óra kórház-istentisztelet a Baross utcai kórház C épületében.
Csütörtökön 16 órakor gyülekezeti hittan; 18.30 énekkari próba
Pénteken 17 óra Konfirmációi óra
 

Október 29-31-ig minden este 18 órakor Reformációi Imahét az evangélikus templomban. Szerdán és csütörtökön szeretetvendégség lesz a gyülekezetei teremben az alkalmat követően. Aki tud süteményt hozni kérem jelezze!

 
November 2-án 9 órakor Istentisztelet Káposztásmegyeren a katolikus templom kápolnájában, 10 órakor istentisztelet Újpesten.
 
November 7-én pénteken 18 órától közös ifjúsági találkozó a pestújhelyi fiatalokkal a gyülekezeti teremben.
November 7-én pénteken Káposztásmegyeri beszélgető-hitébresztő kör. Időpontja: megbeszélés szerint. Info: Farkas Enikő <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.>
 
November 9-én Ünnepi Istentisztelet 10 órakor Újpesten. Gyülekezetünk megalakulásának, templomunk építésének 141. évfordulóját ünnepeljük. Igét hirdet: Krámer György a evangélikus egyház országos irodaigazgatója. Az istentisztelet keretében az énekkar ünnepi énekkel szolgál. Az alkalmat teázás és beszélgetés követi.
 
November 11-én 18 órától Hölgykoszorú
 
November 16-án 9 órakor Istentisztelet a Megyeri Klubban; 10 órától Istentisztelet Újpesten teológus hallgató szupplikációja, 16.30-kor Tipegők Istentisztelete
 
November 23-án 10 órakor Örök élet vasárnapja Istentisztelet Újpesten
 
November 29-én 16 órától Hittanos Családi Nap, Kézműves ádventi készülődés a gyülekezeti teremben.
 
November 30-án Családi Istentisztelet Újpesten
 
Erős vár a mi Istenünk
 

Újpesti Evangélikus Egyházközség

Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38
E-mail: ujpestipap@gmail.com
Mobil: 06-20-824-4138
Lelkész: Solymár Péter
Felügyelő: Haba Gábor
Számlaszámunk: 11704007-20183107

 

Istentisztelet Újpesten: Minden vasárnap 10 óra
Cím: Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38
Újpesti Evangélikus Templom