ÚJPESTI  EVANGÉLIKUS  HÍRADÓ

Az Újpesti Evangélikus Egyházközség Körlevele 2005. December

 

Pásztori meditáció

„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt,

és õrködtek éjszaka a nyájuk mellett” Lukács ev. 2.8.

A karácsonyi történet jól ismert szereplõi a pásztorok. Az emberek meleg szeretettel gondolnak rájuk, hiszen valami õsbizalom köti össze õket a vándorló, munkájukat végzõ pásztori életformával. Ezek a pásztorok az angyali üzenetre elindulnak Betlehembe az ígért csoda színhelyére, és égi hangzat szólal meg lelkükben: „Dicsõség a magasságban Istennek és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat”. Pásztorok vagyunk mindnyájan, hiszen emberek, hatalmak, javak, képességek bízattak ránk, amelyet oltalmaznunk és védenünk kell. Ebben az összefüggésben beszél a Biblia hûtlen és igaz pásztorról. Hûtlen pásztorok mindazok, akik önmagukat pásztorolják, akik önmagukat legeltetik, és hagyják szétszéledni a nyájat. Milyen gyakran élünk mi is ilyen életet! Önmegváltó, önmenedzselõ életünkben hûtlenné vállunk személyek és közösségek iránt, szétszéledõ világunkat magára hagyjuk és fejünket a homokba rejtve várjuk, hogy minél nagyobb legyen kérkedõ dicsõségünk. „Dicsõség a homokban ujjongó embernek, és békesség a vesztébe rohanó vak világnak?”. A hûtlen pásztorokkal szemben beszél a Biblia a jó pásztorokról, akik ismerik mindazt, ami rábízatott az emberre, akik õrködnek még a sötét félelmekkel teli éjszakában is. Látják és vállalják az utat, indulnak és indítanak a tápláló életet adó forráshely után. Meghallják a csoda hangját, és lelkükben ég a vágy a kiolthatatlan teljesség után.

Hûtlen pásztorrá vállunk, vagy vállaljuk gondviselõ pásztori küldetésünket?

Ez a dilemma szólít meg bennünket karácsony ünnepén. Hûen viselem gondját embertársaimnak, javaimnak, képességeimnek, vagy csak azzal törõdöm, hogy minél több hatalmam és birtokolt javam legyen. Karácsony ünnepe megerõsít bennünket pásztori küldetésünkben, mert a földre érkezett az, aki a legigazabb pásztor volt. A megszületett Jézus Krisztus életével, halálával és feltámadásával pásztorol bennünket, hogy életünk teljessé váljon. Legyen ünneppé ez a pásztori születésnap, amikor nem csupán a tárgyiasult világ és a mitikus babona kerül az ünnepi lelkületébe, hanem az élõ hit szüli meg bennünk az emberszeretet jézusi csodáját.

 

Énekeink története

161. énekünk: Ím jászlad mellett térdelek….

„Ím jászlad mellett térdelek, Ó, Jézus, üdvösségem. Elhoztam minden kincsemet, mit ingyen adtál nékem: A szívem, lelkem, életem, Ó, fogadd tõlem kedvesen, Ne szolgáljon, csak téged.”

 

Karácsony a legfiatalabb keresztyén ünnep. Amikor a karácsonyt ünnepelni kezdték – IV. század – az elsõk, a szemtanuk veretes bizonyságtétele helyett misztikum és valami különös titokzatos báj lengte körül. Még egészen friss volt ez az ünnep, amikor III. Sixtus pápa egy kápolnában megengedte egy kicsi jászol felállítását. Azóta a keresztyének világszerte elõszeretettel állítanak figurális emlékeztetõt karácsonykor templomokba és otthonokba egyaránt. Gerhardt Pálnak ez az éneke a jászol elõtt szokatlan bensõséggel cseng. Eredeti felirata: „A jászolnál”. De korántsem áll meg a külsõ megjelenítés szentimentalizmusa mellett, hanem a szív melegével az élet bensõ titkait érint:

„A halál éje rámborult

De virrad a te fényed.”

Szinte a mélységbõl kiáltó zsoltáros hang lágyul benne boldog vallomássá. A líra hangján az üdvtörténet mélységébe hatol:

„Te megszülettél énnekem / És én még nem is éltem. / Kiválasztottál engemet / És földre jöttél értem. / Még meg sem alkotott kezed / És lelked már elvégezett / Az én üdvömre mindent.”

A költõi színezés oly mértékben ragadja el, hogy szinte betlehemes miniatûr képet fest holddal, csillagokkal, rózsákkal és violával (a magyar fordításban „bíbor, bársonnyá” változott). Közkedveltségéhez hozzájárult, hogy Bach dallamával gyönyörû hangmenetté változott a karácsonyi hitvallás. A zeneóriás szólóénekre vagy családi használatra komponálta. Milyen jó lenne, ha egyre több újpesti otthonban hallatszódna ez az ének családi körben és gyülekezeti közösségben.                         / D. Koren Emil: Énekeink történetébõl /

 

Presbiteri Csendesnap Nagybörzsönyben

2005. november 19-én kora reggel megindult az autókonvoj Rákospalotáról és Újpestrõl, hogy a két gyülekezet presbiterei testvéri közösségben adjanak hálát az eltelt 6 éves ciklusért és felkészüljenek a következõ választásra.

Nagybörzsönyben a XII. században épült román stílusú Árpád- kori kápolnában áhítattal kezdtük a napot. Bátovszky Gábor rákospalotai lelkész prédikált a bibliai mustármag történetérõl. Annak a reményének adott kifejezést, hogy a két gyülekezet a presbiterek példaadó élete és áldozatos munkája nyomán fává fog terebélyesedni.

Ezután Lajtos János a helybeli lelkész bevezetett minket a „Reménység házába”, ahol két magas színvonalú elõadást hallgattunk meg; Reflektorfényben a presbiterek – címen. 

Bátovszky Gábor: János 15, 16 verse alapján /”Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket…” arról beszélt, hogy milyen ne legyen a presbiter:

·        Ne legyen szavazógép, aki csak felemeli a karját a lelkész javaslatára. Merjen más véleményt alkotni.

·        Ne legyen ismeretlen és láthatatlan a gyülekezet elõtt. Vegyen részt az istentiszteleteken.

·        Ne érezze jutalomnak a presbiterséget. Nem templomdísz, aki csak részt vesz az istentiszteleten, de nem csinál semmit.

·        Ne a presbitérium létszáma legyen a döntõ, hanem a lelkisége.

Solymár Péter Tamás teológiailag adott tanácsokat a felkészüléshez.

Ahhoz, hogy valaki presbiter legyen, elhívásra van szükség, mégpedig többfélére.

·        Belsõ elhivatottság – azaz feladatvállalás belsõ indíttatásból.

·        Az Isten elhívása a szolgálatra.

·        A gyülekezet elhívása

Az új jelölt részérõl szükség van az önismeretre. Milyen talentumokkal rendelkezik, mire képes. Ismernie kell a lelkészét és a gyülekezetet, csak ezen adottságok birtokában vállalhatja el a szolgálatot. A lelkész beszélt még a generációk közötti krízishelyzetrõl, az egymás meg nem értésérõl, és a fiatalok hiányáról az egyházi szolgálatban. Ennek orvoslását a szeretetteljes párbeszédben látta.

12. órától Lajtos János lelkész úr beszélt a templomról és a gyülekezet történetérõl. Evangélikus õseink hitvallását idézte fel, amikor elmesélte hogyan tartottak az erdõben istentiszteletet akkor, amikor elvették templomukat, vagy a 80 km-re esõ Selmecbányára szekereztek, ahol Nagypéntektõl Húsvétig részt vettek az ünnepi istentiszteleteken.

Az ízléses és bõséges ebéd után jól esett a hosszú séta a csörgedezõ Börzsöny patak mentén. A csendesnapot a két gyülekezet külön-külön munkaértekezlettel zárta, majd lelkészi elbocsátással tértünk haza, ki-ki a maga városába.                   Lászik Mária

 

Az elsõ keresztelõ

"Bõvelkedjetek a reménységben a Szentlélek ereje által."

 
Ezt az igét kaptam a lelkész úrtól, amikor áldott állapotomra fény derült. Szükségem is volt a bíztatásra, mivel az elsõ két magzatomat elveszítettem, és hosszú éveket vártunk isten legnagyobb ajándékára. Kitartó imádságomat meghallgatta az Úr és végig velem volt más-állapotomban, és férjem türelme sem fogyott el. Amióta vasárnaponként lehetõség van Káposztásmegyeren az evangélikus egyházközösségben Igét hallgatni, álmom volt, hogy a mi gyermekünk keresztelõje legyen az elsõ evangélikus keresztelõ a kicsi katolikus kápolnában. Mi legyünk az úttörõk! Ezúton köszönöm Solymár Péter lelkész úrnak, hogy külön idõpontban rendelkezésünkre állt, és velünk kezdte építeni a gyermekek csapatát ezen a lakótelepen. Szûk családi körben, meghitt áhitatban hallgattuk az Igét, mely az összetartozásról-szeretetrõl szólt. A festett ablakokon keresztül beszûrõdött az õszi napsugár a maga tisztaságával. Éreztem boldogságom, vágyam teljessé lett. Hálát adtam Istennek a gondviselésért és áldását kérve kis családomra indultunk egy új élettel kezemben a felelõsségteljes ösvényen, a gyermeknevelés útján. Kívánom, hogy minél több fiatal pár érezhesse át ezt a felemelõ, mindent elsöprõ boldogságot, és gyarapítsák létszámukkal egyházunkat Isten dicsõítésére.              
R.Ó.

 

 

Felnõttünk

 

Felnõttünk. Menthetetlenül „nagyok” lettünk. Nemrég még itt játszottunk, gitárszó mellett ifjúsági dalokat énekeltünk, Blázy Lajos bácsi konfirmációi elõkészítõ óráira jártunk. Igen… - mi voltunk azok a gyerekek, akik a szeretetvendégségeken teáskannával a kezünkben az asztalok közt serénykedtek. Mi pantomimeztünk, szavaltunk verseket, vetítettünk diaképeket, s mi voltunk a botcsinálta csepûrágók, helyzetszülte dramaturgok, alkalmi rendezõk. A mi kézjegyünket õrizte hétrõl hétre a faliújság, és - óh, igen - valamikor még e hírlevél havonta megjelenõ számait is mi írtuk és szerkesztettük jól-rosszul Újpesti Híradó címmel.

Voltunk egymás angyalkái is: ádvent idején, sorsolás alapján titkos jótevõi, féltõ angyalkái lettünk egymásnak. Az ifjúsági alkalmak tele voltak meglepetésekkel, hol a lábtörlõ mellett, hol a kilincsre akasztva találtunk névre szóló apró, kézzel készített figyelmességet.

A lelkészi iroda nagy vitrines szekrényét lassan megtöltöttük saját kincseinkkel. Aki rászánja magát, hogy a mélyére ás, valahol az új játékok és könyvek, a mai gyermekbiblia-óra kellékei között ráakadhat még néhány poros, egykor féltve õrzött kincsre: plakátokra, rajzokra, grafikákra, agyonhasznált kottákra, csákvári énekes füzetekre, igés lapokra. Saját köttetésû ifjúsági énekes gyûjteményeinek ma is kifogástalan állapotban várják, hogy a ma gyermekei, a holnap ifjúsága kezébe vegye õket. Aladár, az „ifi-gitár” is a tokban, csak hangolni kell rajta egy kicsit. Emlékszem még, amikor Blatniczky Jánossal - akkori teológusunkkal - megvettük ezt a sokat próbált, világot látott nemes hangszert. Ezen gyakorolta az akkordokat Nóri, Zsófi, Szása, Balázs, Peti, Ádám, és - te jó ég! - még én magam is.

Valahol a szekrény mélyén színes kartontábla hever: õrzi nevünket és születésnapjaink dátumait. Mert az angyalok e jeles napokat is számon tartották: szinte alig volt olyan péntek, hogy ne került volna elõ egy gyümölcstorta, mosolyt csalva egyikünk arcára. Én tizennyolcadik születésnapomra kaptam azt a marionett bábot, ami azóta is egykori lányszobámat díszíti. Felbecsülhetetlen érték: Kati vizsgamunkája. Az õrangyalomé.     

És PÉNTEK! Istenem, de hiányzik… Néha egy-egy nehéz hét után, a munkahelyi harcokban, az örökös teljesítménykényszerben megfáradva eszembe jutnak azok a péntek esték. De mennék most is! Meghallgatni Kati teátrális beszámolóját a héten történt örömeirõl, bánatairól, István jóízû kacagását hallgatni, Ádám csendes, nyugodt hozzászólásain elgondolkodni, Balázzsal szenvedélyes vitákat folytatni, Péter kritikus észrevételeire felfigyelni, Márti pillantását elkapni és egymás gondolatát kitalálva felkuncogni, Nórával együtt imádkozni, Zsuzsin elcsodálkozni, Zsófit szõke viccekkel szórakoztatni, Viktort folyton figyelmeztetni, hogy „Haaaaaaalkabban!”…   

Az áhítatok…,amelyekre magunk készültünk! A közös imádságok… ,ahogy megnyíltunk egymás elõtt, úgy ahogy talán azóta sem! A megértés… ,amihez hasonlót oly ritkán találtam. Az õszinteség… ,most már tudom, milyen ritka tünemény. Az elfogadás… ,amivel azóta is csak szlogenek formájában találkoztam. A szeretet… a Szeretet…   

                2005. szeptember 8. Külvárosi Kávéház, Újpest. Jókedvû társaság nevetésének zajával keveredik a dzsesszzongorista játéka. A századelõs hangulatú kávéház borostyánnal befutatott kerthelyiségében kellemes kora õszi estén régi barátok folytatják a beszélgetést ott, ahol évekkel azelõtt félbehagyták. Tizenhatan az egykori Újpesti Ifibõl. Persze tudunk egymásról, hiszen bármerre is sodort az Élet, a sátoros ünnepeken mindannyiunkat hazahúzza a szívünk. És az OTTHON itt van: az újpesti evangélikus templomban.

                Lett belõlünk fizikus, matematikus, jogász, neurológus-kutató, szoftverfejlesztõ, könyvelõ, jogász, óvónõ… Ült közöttünk házaspár, jegyespár, kismama, anyuka, férj, feleség… Felnõttünk. Menthetetlenül „nagyok” lettünk. De elválaszthatatlanul: TESTVÉREK.

                2005. június 18. Hagyományteremtõ bográcsozás a templomkertben. Lászik Mária - „Viola” néni - ült oda mellém és Blázy Lajos bácsival mesélni kezdett az õ „Újpesti Ifijükrõl”. Ahogy hallgattam õket, valahogy úgy éreztem, együtt rezdül a lelkünk. Amikor Viola néni az egykori ifjúsági csoportjára gondol, ugyanazok az érzések, élmények, illatok, hangok, érintések elevenednek meg számára, mint amiket én is megéltem itt. Tudom, mirõl beszél. Érzem. Ugyanazt érzem én is: a Szeretet közösségét. Mert ugyanaz az Atya terelgetett össze bennünket, 40 éve és 10 éve. „S talán most is” – gondoltam magamban a mellettem jóízûen falatozó tízéves Blázy Marcit figyelve.

 

Bodnár Marcsi

 

Ritka Mûvészet

Aki nem tud ünnepelni, annak az embernek az életébõl hiányzik valami, ami az embert emberré teszi. Az ünneplés ritka mûvészetét, a családnak ápolnia kell, és át kell adnia a következõ nemzedéknek. Igen nagy jelentõségû ez a gyermek lelki szellemi fejlõdése szempontjából. Minden ünnepet úgy kell megülnünk, hogy az valóban ünneplés legyen, azaz mélyítse el az ünnep jelentõségét, mondanivalóját. Csak így hagy maradandó nyomot gyermekeink életében.                                                         Gyökössy Endre

 

Van egy könyvem, amibe minden este beleírom, amit köszönök aznap, és a kéréseimet is. Leginkább azért imádkozom, hogy jó anya legyek, aki türelmes és jó nevelõ. Mivel pedig egyedül élek a kisfiammal, egy igazi családért szoktam imádkozni, hogy legyen egy férjem, aki mindkettõnket szeret, és még lehessenek gyermekeink. Hogyha pedig ez megadatik ezt a családomat meg tudjam tartani, és minden tulajdonságom olyanná fejlõdjön, hogy igazi szeretõ társa legyek valakinek.

Egy édesanya könyörgése.

 

„Most bocsátod el, Uram a te szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsõségedül népednek Izraelnek.”                                   Lukács evangéliuma 2, 29-32

 

Ünnepi felfedezés

Istenem, én most kezdem észrevenni, hogy

Ma másik lámpát gyújtunk, mint tegnap

Ma másik gyertya világít, mint a hétköznapokon

Ma teljesen új illat tölti be a szobát

Ma egészen más szó hangzik felénk

Ma különleges íze van mindennek

Ma visszafordíthatatlan lépést tehetünk meg bátran

Ma új hír válthatja fel a régi szavakat

Ma kiapadhatatlan forrásból árad ránk a szeretet.

Ma egy érzés éri el az életemet, és úgy érzem, képes vagyok örömmel felelni rá:

Igen, úgy legyen. Akaratod gyógyítson, hogy megújult életem legyen.

Visszhang Evangélikus Imádságos könyv 66.o.

 

Ünnepi Alkalmak:

Dec. 18. 10. ⁰⁰-kor Ádvent 4. Vasárnapja

Gyermekek karácsonya

December 24-én délután 16. ⁰⁰-kor

December 25-én, 26-án délelõtt 10. ⁰⁰-kor

December 31-én este 18. ⁰⁰-kor

Január 1-én délelõtt 10. ⁰⁰-kor

Káposztásmegyeren Istentisztelet:

Minden hónap 1-2. vasárnap reggel 9. ⁰⁰-kor

Cím: Tóth Aladár u. 2-4,

Szentháromság Plébániatemplom kápolnája./

Szeretettel hívunk mindenkit istentiszteleti alkalmainkra!

 

Szívesen látogatunk betegeket, úrvacsorai liturgiával járulunk mindazokhoz, akik nem tudnak a templomi szertartáson részt venni. Kérjük mindazokat, akik gyermeküket keresztelni szeretnék, vagy házasságkötésre készülnek a lelkészi hivatalban jelentkezzenek.

Lelkipásztori beszélgetésre, magángyónásra is van lehetõség.

Idõpont-egyeztetés a 3-890-912-es telefonszámon lehetséges.

 

 Kedves Testvéreink! Körlevelünkben szokás szerint kérjük, hogy aki még nem rendezte a 2004. évi egyházfenntartói-járulék befizetését, az a mellékelt csekken vagy átutalással szíveskedjék megtenni! Köszönjük, mindazoknak az anyagi támogatást, akik már adakoztak, vagy hozzájárultak gyülekezetünkben végzett feladatokhoz. Gyülekezetünk számlaszáma:11704007-20183107

 

ÚJPESTI EVANGÉLIKUS HÍRADÓ; Kiadja: az Újpesti Evangélikus Egyházközség;

Bp-1043, Lebstück M. út 36-38. Tel.: 3-890-912

Szerkesztõ: Solymár Péter Tamás