Az igaz ember hitből él" Rm. 1.17"

Üdvözöljük az Újpesti Evangélikus Egyházközség honlapján

Istentisztelet Újpesten: Minden vasárnap de. 10-kor

Cím: Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38

Számlaszámunk: 11704007 - 20183107

 

Perselypénz

Facebook

Adó 1%-a

AZ EVANGÉLIKUS HIT- ÉS ERKÖLCSTAN

 

Kedves Testvérek!

A bibliai imádság ezekben a napokban különösen aktuális, mert mindennél jobban érezzük, hogy irgalomra és békességre van szükségünk. A veszélyben az emberi félelem mellett fontos üzenete van az imádság küldetésének. Hiszem és vallom, hogy a kérés ősi hatalma, ma is aktuális erőforrással ajándékoz meg bennünket. Ennek tudatában imádkozom irgalomért a világban és békességért lelki közösségünkben, mert egyedül Isten munkálkodása az ami szabadításként jelenhet meg.

A vészhelyzetből adódó felelős gondolkodással felhívjuk idős testvéreink figyelmét, hogy kerüljék a találkozásokat és a zsúfolt rendezvényeket, tekintsenek el a kézfogástól. Megértjük és kérjük, hogy most otthonaikban maradva a televízión és rádión keresztül kapcsolódjanak be az istentiszteleti közösség liturgiájába. Március 15-én 13 órától kezdődően a Kossuth rádió adásában evangélikus istentisztelet lesz hallható. A magány és az egyedüllét próbatétele kapcsán éljenek a telefonon keresztüli testvéri beszélgetésekkel, ebbe beleértem azt a lehetőséget is, hogy engem is nyugodt szívvel keressenek. Amíg más utasítást nem kapunk, addig szűk körben megtartjuk vasárnapi istentiszteletünket 10 órától, de rövidített liturgiával és kihagyva az úrvacsora közösségét. Az evangelikus.hu oldalon több olyan online istentiszteleti alkalomról is informálódhatnak a testvérek, ahol élőben bekapcsolódhatnak a közvetítések megtekintésébe. https://www.evangelikus.hu/evangelikusok-online

Imádságos lélekkel:

Solymár Péter

Október 20-án 10 órától szeretettel várunk mindenkit családi istentiszteletre az evangélikus templomba. Ahogyan Luther Márton a templomajtóra szegezte 95 tételét az egyház megújjulásával kapcsolatban, úgy mi is közhírré tesszük reformgondolatainkt. A gyerekek segítségével keressük mindazt ami bennünket is motiválhat Jézus szavaiból: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa."

Kedves Gyülekezet!

 
Szeretettel köszöntök mindenkit az új tanév kezdetén. Evangélikus Gyülekezetünk ebben az esztendőben is több különböző formával szólítja meg a gyermekeket Újpesten és Káposztásmegyeren. Iskolai hitoktatás, gyülekezeti hittan, vasárnapi iskola és különböző családi és gyermek délutánok programjaival készülünk. Szeretnénk felmutatni a krisztusi szeretet felemelő és boldogító erejét alkalmainkon. Ebben az esztendőben a főállású hitoktató Márki Zsuzsanna. Örömmel várja a megkereséseket és az ötleteket a gyülekezeti gyerekmunkában és az iskolai hitoktatásban. Káposztásmegyeren ebben az évben is Darvas Anikó végzi missziói és hitoktatói feladatát. Remélem, hogy Isten áldása megtapasztalhatóvá válik abban a találkozásban, amelyet a hitoktatásban és a lelkiségi alkalmainkon hirdetünk meg.
A gyerekek és pedagógusok megáldása a Tanévnyitó Istentiszteleten lesz.
Tanévnyitó Istentiszteletet tartunk Káposztásmegyeren szeptember 8-án 9.30-kor a Megyeri Klubban.
Tanévnyitó Istentiszteletet tartunk Újpesten az Evangélikus Templomban szeptember 8-án 10 órakor, ahol szeretetvendégség is lesz.
Egy kevés gyurmát a gyerekek hozzanak magukkal közös alkotás örömére.
Mindenkit szeretettel várunk, visszajelzéseket örömmel veszünk.
 
'Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. (Mt. 5,15)
 
Elérhetőségek:
Solymár Péter: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Darvas Anikó: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Márki Zsuzsanna: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 

„Csendes éj! Szentséges éj! / Mindenek álma mély; / Nincs más fent, csak a Szent szülepár, / Drága kisdedük álmainál, / Szent Fiú, aludjál / szent Fiú, aludjál!” Sokak számára szinte elképzelhetetlen a karácsony ennek az egyszerű és meghitt éneknek eléneklése nélkül. Évekig népéneknek tartották, illetve egy ideig Michael Haydntól származtatták az 1800-as évek közepén is nagy népszerűségnek örvendő éneket,mígnem a berlini templomi énekkar felhívást tett közzé az ének keletkezésének tisztázására. Erre a felhívásra érkezett meg a zeneszerzőnek, Franz Xaver Grubernek 1854. december 30-án, Halleinből kelt levele, amelyben leírja az ének történetét. Azóta több adat, megtalált bejegyzések és szövegek igazolják Josef Mohr és Franz Xaver Gruber szerzőségét. Ezek egyike az 1995-ben megtalált eredeti Josef Mohr kézirat. Sok legendát, romantikus elbeszélést szőtt az emlékezet a Csendes éj keletkezésével kapcsolatban.

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” 2.Kor. 6.2.
Helyszín: Újpest Polgármesteri Hivatal díszterme
Időpont 2017 szeptember 21. 16 óra
Cím: Időtlen reformáció, a reformáció 500 éves jubileuma

Megnyitó dr. Hafenscher Károly a reformációi emlékév kormánybiztosa
Köszöntő: Zsigmond Barna Újpest Alpolgármestere

Előadások
Solymár Péter Az újpesti protestáns felekezetek reformátori üzenetei
Szabó László A reformáció gyakorlati teológiája

Várady Endre „…..de Istenünk igéje örökre megmarad.” A reformáció bibliai öröksége.

Közben a helyi zeneiskola diákjai reformátori énekekeket adnak elő

Áhítat keretében a református templomnál elhelyezzük az újpesti protestáns felekezetek reformációi molinóját. Igét hirdet Loránt Gábor
Fogadás

A múlt vagy a jövő öröksége a reformáció?

Decemberi alkalmak:

December 6-án Istentisztelet 9 órakor Káposztásmegyeren, 10 órakor Újpesten.

December 8-án 18 órakor Hölgykoszorú.

Június 9-én vasárnap a 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében megköszönjük Istennek mindazt, amit ebben a tanévben gyermekek, tanárok számára ajándékozott. A Tanévzáró istentisztelete a gyerekek is szolgálnak, majd a gyülekezeti teremben versekkel rajzokkal illusztrálják a mögöttünk hagyott tanévet. Egy kis fagylaltra minden gyermek a vendégünk lesz!

Mindenkit szeretettel várunk!

Az idén is megtartjuk a szokásos gyermeknapi vendégséget a gyülekezethez tartozó 7-15 éves gyerekek, kamaszok számára az otthonunkban.

Bár diák vagy és még nem rendelkezel adód 1%-ával, mégis van arra mód, hogy már most segíts rászoruló embertársaidon. Nemes célú kampányunk népszerűsítésével, sőt saját közreműködéseddel te is segíthetsz rászoruló embereken, de még a saját iskoládnak nyújtott támogatást is elősegítheted.

Bár diák vagy és még nem rendelkezel adód 1%-ával, mégis van arra mód, hogy már most segíts rászoruló embertársaidon. Nemes célú kampányunk népszerűsítésével, sőt saját közreműködéseddel te is segíthetsz rászoruló embereken, de még a saját iskoládnak nyújtott támogatást is elősegítheted.

Újpesti Evangélikus Egyházközség

Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38
E-mail: ujpestipap@gmail.com
Mobil: 06-20-824-4138
Lelkész: Solymár Péter
Felügyelő: Haba Gábor
Számlaszámunk: 11704007-20183107

 

Istentisztelet Újpesten: Minden vasárnap 10 óra
Cím: Budapest 1043, Lebstück Mária u. 36-38
Újpesti Evangélikus Templom